Szülősuli

                          "Először 2005 novemberében találkoztam ilyen babával egy dúlaképzésen (dúla = asszonytársi segítő a szülésnél), Debra Pascali-Bonaro hozta egy dél-amerikai asszony által varrt példányát. A résztvevők karjukon e babával mondták el, miért szeretnének dúlává válni, illetve ismereteiket tovább bővíteni e területen." - mondja Ladjánszkyné Hengerics Katalin, aki többek között babákat varr. "Azonnal éreztem, ezentúl ilyen babák is fognak születni a kezeim között. A készítésük közben felemelő érzéssel tölt el egyrészt, hogy hiányt pótolnak, másrészt újra és újra megjelenik és elkísér a várandósság, születés és anyaság misztériuma."

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a Kati kezei között megszületett első babát én kértem és kaptam meg. Mióta velem él, nagyon sok kisgyereket és kismamát tudtam megörvendeztetni általa a szülés-születés természetes tudományával.

Az egyik várandós mama, aki a második babáját várta éppen, mikor egy Szülősuli tanfolyamon bemutattam a baba segítségével, hogyan is zajlik egy szülési folyamat, döbbenten adott hangot annak a felismerésének, hogy az első szülésénél nem is kellett volna kicibálni belőle a méhlepényt, hiszen ha a baba a megszületése után egyből a hasára kerülhetett és szopni kezdhetett volna, akkor a közben felszabaduló hormonok segíthették volna a méhlepény spontán leválását. Erre a második baba születésekor majd figyelni fog.

Egy játékos, általános iskolai rendezvényen lehetőségem volt arra, hogy bemutassam az érdeklődő gyerekeknek is ezt a babát. Örömmel tapasztaltam, hogy néhány kisgyerek milyen sok mindent jól tud a szülés-születés terén, főként olyanok, akiknek nemrégen született kistestvérük, de a legtöbben szinte semmilyen információnak nincsenek a birtokában. Éppen ezért szívesen teszek eleget az óvodákból, iskolákból, szülői klubokból egyre gyakrabban érkező felkéréseknek, hogy a baba segítségével bemutassam és átadjam minél több kicsi és nagy gyereknek, pedagógusnak és szülőnek a természetes szülés-születés csodáját, annak biztos tudását.

Sajnos évek óta tapasztalom azt,  hogy a várandósság kilenc hónapja nagyon kevésnek bizonyul a szülésre és a szülői szerepre kompetens, felelős módon történő felkészülésre. Napjainkra ez a tudás elveszni látszik, márpedig egy egészséges életkezdethez elengedhetetlen ez a tudás. Nemcsak a kislányok, a leendő anyák, hanem a kisfiúk, a leendő apák számára is.

Óriási lélektani előnyt jelenthet az egész felnőttlét során olyan nőnek lenni – és olyan nő gyerekeként felnőni, olyan nő párjának lenni –, akinek pozitív élménye van a szüléssel kapcsolatban. Erre – szerintem – nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést és nem is elegendő egyetlen alkalom, jó, ha ez a folyamat végéigkíséri a felnövekedés éveit.  

(Jula)

Novák Julianna vagyok, négy gyermek édesanyja. A méltó módon történő, minél természetesebb szülés-születés lehetőségének elterjesztésén dolgozom.

A saját szülésélményeim és a Rogers Iskolában szerzett tanítói, szülői és Gordon-instruktorként megélt tapasztalataim arra biztattak, hogy komolyabban foglalkozzam a korai szülő-gyerek kapcsolattal, a várandósságon és a szülésen keresztül a gyakorló szülővé válásig. Arra jöttem rá ugyanis, hogy sok iskolai probléma és kudarc mögött egy sérült szülő-gyerek kapcsolat állhat, ennek hátterében pedig gyakran egy nem túl pozitívnak megélt szülés-születéstörténet. Tanítóként pedig tehetetlennek és eszköztelennek éreztem magam az ilyen és ehhez hasonló gondokkal szemben. Éppen ezért olyan lehetőségeket kerestem, melyek a problémák kevéssé hatékony, utólagos orvoslása helyett a megelőzésükre helyezik a hangsúlyt. Így kezdtem 1992-től mentálhigiénés szakemberként, 1995-től dúlaként - szülés körüli segítőként -, 1999-től pedig szülésre és szülői szerepre felkészítő tanfolyamvezetőként dolgozni a kórházaktól függetlenül működő Szülősuliban. Azóta közel száz szülésnél lehettem jelen dúlaként.

2001-ben lettem fókusztréner. Ez az önsegítő eljárás is a személyközpontú megközelítésen alapul. Az elmúlt évek során számos tapasztalatot szereztem arról, hogy a várandósság és a szülés körüli időszakban hogyan segítheti a fókuszolás a természetes szülés útjában álló testi-lelki és szemléletbeli akadályok leküzdését, s majd a későbbi szülő-gyerek kapcsolatban az egymás érzelmi szükségleteire történő kölcsönös ráhangolódást, a családi harmónia kialakítását, annak megőrzését, az érzelmi intelligencia fejlesztését.

2002 őszétől egy klubot működtetek havi rendszeres találkozással mindazok számára, akik szeretnének elég jó, minden téren kompetens szülei lenni a gyerekeiknek, s fontos számukra, hogy a velük való kapcsolat örömteli, együttműködésen alapuló vidám élmények sorából álljon a küzdelmes hatalmi harcok, duzzogások helyett.

Óvodákban, iskolákban, tanfolyamokon, szülői klubokban, női körökben rendhagyó foglalkozások, beszélgetések keretében igyekszem továbbadni mindazt az ősi, természetes tudást és tapasztalatot, amit régen a generációk egymásra hagyományoztak, de a több évtizede megszakadt átadási lánc miatt mindez ma már nehezen hozzáférhető.

Kiss Bernadett vagyok, egy három éves kislány és egy egyéves kisfiú anyukája, most velük vagyok otthon, egyébként tanárként dolgoztam. Háborítatlan születésük életem két legfontosabb élménye volt, közben is és azóta is sok mindenre tanítottak meg. A nagyobbik születése óta ügyködöm azon, hogy más kismamáknak, anyukáknak segítsek a szülésre felkészülésben és a szoptatási problémák megoldásában. Baba-mama klubot, előadásokat, beszélgetéseket, filmvetítéseket szervezek szűkebb környezetemben,  iskolákba járok beszélgetni a gyerekekkel a menstruációról, a babavárásról, szülésről, csecsemőgondozásról.

Engedjétek meg, hogy két saját történetet elmeséljek, amelyek a kisgyerekek felvilágosításáról jutott eszembe.

Óvodás lehettem, amikor én is elkezdtem anyut kérdezgetni, hogy hogyan is születik a kisbaba, mikor születik valakinek kisbabája. Nem sok mindenre emlékszem a kisgyerekkoromból, de erre igen: anyu mindig azt mondta, hogy "ha két ember szereti egymást, akkor kisbabájuk fog születni". Nem tudom, mondott-e mást, de én csak ennyire emlékszem, akkor is csak ennyi maradt meg bennem.  Tudtam, hogy az egyik kisfiú szerelmes belém. És hát nekem is tetszett. De nem nagyon mertem kimutatni, mert ha viszontszeretem és kisbabám fog születni, mit szólnak a felnőttek???

A másik történet a kislányommal kapcsolatos. Nemrég nézegettünk egy gyerekeknek szóló kis könyvet arról, hogy hogyan születik a kisbaba (Peti, Ida és Picuri).  Látta ő már többször is, filmen, meg el is játszottuk, van anyuka babánk, aki szülni tud (őt majd a későbbiekben be is mutatom) és hát nálunk az átlagnál többször esik szó a szülésről.  Megakadt egy olyan képnél, amin csak az látszik, hogy a kisbabának még csak a feje van kint.

„Anya, de hogy rakják össze?” – kérdezte.

„Mit hogy raknak össze?” – nem értettem.

„Hát a kisbabát. Azt mondod, hogy kibújik a feje, aztán a keze, meg a lába, de hogy rakják össze??”

         Sokat beszélhetnénk arról, mikor érdemes elkezdeni a felkészülést a szülésre és a szülői szerepre.  Azt hiszem, nem is a várandósság idején kellene mindezt elkezdeni, hanem már óvodás, iskolás korban, és nem feltétlenül csak a gyerekeknél, hanem a szülőket is meg kellene tanítani arra, hogyan tudnak erről a témáról nem tabuként és nem zavarba esett módon beszélni a gyerekeikkel, őszintén és nyíltan, és nem azokat a félelmeket, fóbiákat átadva, amiket ők is átéltek, hanem ezeket letéve, a szülés természetes módját átadni a gyerekeknek, mert annyira nem tudnak erről semmit. Egyre több olyan könyv jelenik meg, amely a gyerekeknek őszintén, nyíltan, egyszerűen meséli el, mi történik a testünkben a felnőtté válás során, a menstruációkor, vagy hogy hogyan születik a kisbaba, ill. hogyan működnek a nemiszerveink vagy a szex.

Jó lenne, ha ezeket a könyveket nem csak úgy odanyomnánk a gyerekeink kezébe, hogy "olvasd el, neked vettem", hanem együtt ülnénk neki és olvasgatnánk néha bele. A legjobb talán az lenne, ha mi magunk tudnánk átadni könyvek nélkül gyerekeinknek ezt a tudást. És ha ez nem egy szokásos "üljünk le, mondani akarok valamit" módon történne, hanem a gyerekeink már kisgyerekkoruktól kezdve azt éreznék, hogy a családban olyan a légkör, hogy bármit meg lehet kérdezni, ami ezzel kapcsolatban őket érdekli, mert anya és apa nyíltan és egyszerűen, tabuk nélkül válaszolni fog rá.  

Nehéz, igen, nagyon nehéz átvenni ezt a fajta szemléletet, mert a mi generációnkat se így nevelték. Ritka az a szülő, aki bármit megkérdezhetett a szüleitől, és  azok őszintén válaszoltak is rá. Ehhez (is) szeretnénk segítséget nyújtani a Szülősuliban, hogy megbeszélhessük az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat, ezért várjuk szeretettel az élményeiteket, kérdéseiteket, hozzáfűznivalótokat.  Mit gondoltok erről? Titeket hogyan világosítottak fel a szüleitek? Beszéltetek-e egyáltalán a szüleitekkel ezekről a dolgokról? És nektek milyen a kapcsolatotok a gyerekeitekkel? Nálatok hogyan történt mindez?