"Először 2005 novemberében találkoztam ilyen 
babával egy dúlaképzésen (dúla = asszonytársi segítő a szülésnél), Debra Pascali-Bonaro hozta egy dél-amerikai asszony által varrt példányát. A résztvevők karjukon e babával mondták el, miért szeretnének dúlává válni, illetve ismereteiket tovább bővíteni e területen." - mondja Ladjánszkyné Hengerics Katalin, aki többek között babákat varr. "Azonnal éreztem, ezentúl ilyen babák is fognak születni a kezeim között. A készítésük közben felemelő érzéssel tölt el egyrészt, hogy hiányt pótolnak, másrészt újra és újra megjelenik és elkísér a várandósság, születés és anyaság misztériuma."
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a Kati kezei között megszületett első babát én kértem és kaptam meg. Mióta velem él, nagyon sok kisgyereket és kismamát tudtam megörvendeztetni általa a szülés-születés természetes tudományával.
Az egyik várandós mama, aki a második babáját várta éppen, mikor egy Szülősuli tanfolyamon bemutattam a baba segítségével, hogyan is zajlik egy szülési folyamat, döbbenten adott hangot annak a felismerésének, hogy az első szülésénél nem is kellett volna kicibálni belőle a méhlepényt, hiszen ha a baba a megszületése után egyből a hasára kerülhetett és szopni kezdhetett volna, akkor a közben felszabaduló hormonok segíthették volna a méhlepény spontán leválását. Erre a második baba születésekor majd figyelni fog.
Egy játékos, általános iskolai rendezvényen lehetőségem volt arra, hogy bemutassam az érdeklődő gyerekeknek is ezt a babát. Örömmel tapasztaltam, hogy néhány kisgyerek milyen sok mindent jól tud a szülés-születés terén, főként olyanok, akiknek nemrégen született kistestvérük, de a legtöbben szinte semmilyen információnak nincsenek a birtokában. Éppen ezért szívesen teszek eleget az óvodákból, iskolákból, szülői klubokból egyre gyakrabban érkező felkéréseknek, hogy a baba segítségével bemutassam és átadjam minél több kicsi és nagy gyereknek, pedagógusnak és szülőnek a természetes szülés-születés csodáját, annak biztos tudását.
Sajnos évek óta tapasztalom azt, hogy a várandósság kilenc hónapja nagyon kevésnek bizonyul a szülésre és a szülői szerepre kompetens, felelős módon történő felkészülésre. Napjainkra ez a tudás elveszni látszik, márpedig egy egészséges életkezdethez elengedhetetlen ez a tudás. Nemcsak a kislányok, a leendő anyák, hanem a kisfiúk, a leendő apák számára is. 
Óriási lélektani előnyt jelenthet az egész felnőttlét során olyan nőnek lenni – és olyan nő gyerekeként felnőni, olyan nő párjának lenni –, akinek pozitív élménye van a szüléssel kapcsolatban. Erre – szerintem – nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést és nem is elegendő egyetlen alkalom, jó, ha ez a folyamat végéigkíséri a felnövekedés éveit.
(Jula)
